Az ellenzéki zenekar próbálni kezdett

Pár napja felröppent a hír, hogy Fegyőr András új  mentora Bajnai Gordonka. De hát, mint tudjuk, a Gordonka szakavatott ismerője és virtuóza azonban éppenséggel Gyurcsány Fletó. Fletó nélkül nincs Gordonkázás, hiába is szeretné megszerezni az értékes hangszert Fegyőr elvtárs.

Mint emlékezetes, már a 2018-as választásokon fesztiválon is együtt indultak az ellenzékiek népes zenekarukkal, mely a "Gyurcsány Band" névre hallgatott. (1. kép) 

gyurcsany_band1_1.jpg 1. kép, a Gyurcsány Band 2010-es koncertje

Az akkori sikertelenségen felbuzdulva, két év szünet után ismét összeállt a nagy csapat, némi vérfrissítés után. Először is lecserélték a szólóénekest, a ma már retrónak számító, D'Artagnan hasonmás Mesterházyt, sőt az ő nyakába varrták a totál kudarcot. Helyette a Gordonkaművész  felesége, Klára asszony ugrott be, aki egyből a brüsszeli slágerlisták élére ugrott ... (2. kép).

fegyor43.jpg

2. kép, az új, ráncfelvarráson átesett Gyurcsány Band

A kórus is kicserélődött, a berekedt, basszus fekvésű öreg dalnokokat lecserélték ifjú, szoprán és tenor tehetségekre. Karmestert ugyan nem szeretne Fletó, de mivel egyszerre nem tud Gordonkázni és vezényelni, ezért a világhírű Gordonkaművész ilyen posztot nem tervezett. Jelentkezett azonban egy, a szárnyait éppenséggel csak most bontogató új, viszont erőszakos, csörtető, a francia koncertigazgatóság támogatását élvező karmester, a magyar származású, de hazáját kevésbé ismerő Andre Noir d'Arrabona, azaz Fekete-Győr András (latinul András Nigrum Geuru, románul András Győr Negru).

Fegyőr az első próbán (lásd a fenti képet) rögtön rendreutasította a szólóénekes Klára asszonyt a visító, hamis éneklés miatt, amit férje, a világhírű Gordonkaművész nehezen viselt el.

Mindenesetre a képen látható igencsak vegyes zenekar már az első próbáján gyakorolni kezdte az "Európai Egyesült Államok" oratórium egyik legfülbemászóbb dalát, az "Alapjövedelem" áriát, melyet a 2022-es újabb fesztiválig szinte naponta műsoron fognak tartani.

A karmesteri szerep azonban még igencsak kérdéses, az is elképzelhető, hogy a Gordonkaművész abbahagyja szóló karrierjét és a súgólyukból fogja titokban vezényelni csapatát. Akár András Győr-Negru nélkül.